Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Patak

Kedves Asszonyok, Nőtársak, Lányok!

 

 

A paraszti lét, a föld, az állatok a családom életének része volt. Két generációval ezelőtt Ôk még a természet rendje szerint éltek. Én már a változó világba születtem, ezért óriási nagy munka volt visszatérni a gyökerekhez. A mai világ rendszeréből átlépni egy olyan létformába, amit az elmúlt évtizedekben porig aláztak, elvették a méltóságát, nem kis feladat. Én mégis megláttam benne azt az utat, ami véleményem szerint egyedüli, hogy a Föld nevű bolygónk, ez a csodálatos kék bolygó túlélje, VELÜNK! és egymás segítői legyünk a fejlődésben, egy magasabb szintû lét felé.

 

Ha szeretnéd megtapasztalni, hogyan lehetsz része a természetnek, ha nem vagy rest hajnalban ébredni, tehenet fejni, megtanulni sajtokat, aludttejet, túrót, ordát, joghurtot készíteni. Ha szeretnél konyhakertben kapirgálni, friss zöldségekből ebédet főzni, kenyeret, kalácsot, süteményt sütni, ezeket mind megenni, egy jó pohár bor mellett beszélgetni. Ha megtanulnál befőzni, savanyítani és mindezt vegyszerek nélkül. Ha elvarázsolnak a gyógynövények, de eddig nem tudtad mit és miért. Ha a női minőséget szeretnéd jobban meglátni, ezáltal megérteni, hogy mi a gyerekek dolga a világban és mi a szülök szerepe a gyerekek életében:

 

Akkor gyere és tanulj, tapasztalj, érezz.

 

Mi vàr itt rád? 

 

-Vasárnap délután, 4 és 5 óra között megérkezés. Kérlek légy pontos, ha késel mások idejét rabolod, az idôt visszaadni senkinek nem tudod.

 

-Ismerkedünk, közben kenyeret és kalácsot sütünk. 

 

-Elfoglaljuk a szálláshelyet és gyorsan, sokat alszunk :)

 

-Hétfô reggel. Négykor ébresztö, ötkor kezdôdik a fejés. Fejünk, tejet mérünk, reggelit készítünk, kávézunk -végre kezdünk ébredezni, észhez térni :) - reggelizünk, isteni kalácsot tejeskávéval, tejjel vagy kakaóval.

 

-Parenyicát nyújtunk, tekerünk... Mozzarellát készítünk. És ha mozzarella, mi is lehet a mai ebédünk? Pizzát készítünk.

 

-Ebédelünk. Ebéd után pihenô! Ez fontos.

 

-Délután kimegyünk a kertbe és a kerti növényeket gondozzuk.

 

-Este felé a parenyicát rácsra rakosgatjuk és füstre tesszük, joghurtot oltunk be.

 

-Vacsora következik, és egy jó pohár bor mellett átbeszéljük a napot.

 

-Kedd reggel. Uborkát szedünk a kertböl. Kávézunk és reggelizünk. A délelôttöt gomolya sajtok és orda készítésével, uborka eltevéssel és ebédfôzéssel töltjük.

 

-Ebédelünk, majd pihenünk. 

 

-Délután sajtokat csomagolunk. Ordakrémet és joghurtot készítünk, csomagolunk. 

 

...

 

Így telnek majd a napjaink. Közben az éppen virágzó gyógyfüvekkel ismerkedünk, jókora séta alkalmával szedünk és szárítjuk is. Aktuális gyümölcsböl készítünk lekvárt, vagy dzsemet. Megtanulunk kovászt készíteni, sütünk még kenyeret és süteményt. És a szombat ebéddel elkezdjük kibeszélni a belsô világunk dolgait. És csak beszélünk, és beszélünk...

 

-Vasárnap a reggelit követôen elôkészítjük az ebédet, majd vár ránk a patinás lovaskocsi, helyi nevezetességeket nézünk meg. Majd ebédelünk, megpakoljuk a kis uti tarisznyátokat, hogy vihessetek haza egy kis kóstolót ügyes kezeitek munkáiból. Eztán UTATOKRA engedlek... A saját utatokra ;) 

 

........................

 

Egy hét elvonulás a világ, a család zajától, lehetőség kikerülni a feszítő mindennapokból...

 

 

Szeretettel, törődéssel, rengeteg feladattal, egyáltalán nem pihenéssel várlak.

 

 

Egyet ígérhetek, nagyon jól fogod érezni magad.

 

 

Az itt töltött hét nap ára 105 000 ft, s ha még így sem rettentél el e embert és lelket próbáló héttôl a velmokata4kukacgmailpontcom emailcímen jelentkezhetsz. 

 

 

 

VelmoKata2019

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.